Állítólag én írtam valahol. A történelmi Rákos-patak mellett fekvő, Pesttel határos Pécelre. Ahol a Rádayak vertek fészket, és a XVIII. században fényes kultúrát teremtettek: kastélyt, megkapó monokróm festményekkel, a görög-római mitológiából vett, morális üzeneteket hordozó képekkel, idézetekkel. A legkedvesebb: „Napfény váltya fel á felyhőket: És őrőm a bút…” (Az özönvíz után.) De az sem rossz, az özönvíz előtt: „Rettenetesség még tsak nézniis. Hát így valóba.” Azután alapítottak könyvtárat, szerveztek színházat (Pécelen!), Ráday Gedeon meghonosította a klasszikus verselést, Szemere Pál (egy közeli kis kúriában élve) a szonettet, s ott volt 1814 vidám nyara, a 29 éves, frissen nősült Szemere, és az éppen akkor 24. életévét betöltő barát, Kölcsey, miközben június 25–augusztus 25. között eljátszadoznak az Antimondolattal, védve Kazinczyt. A péceli vidám napok rekonstrukciójához Kölcsey levelei, versei és a Felelet a Mondolatra egyes darabjainak dátumai adtak segítséget. Kölcsey verseiben felbukkan a történelmi Rákos is. A péceli kiskastélyos világot elevenítettük fel 2015 szeptemberében, most kötet lesz belőle, de már az Irodalmi Magazin (2015/3.) most megjelent Kölcsey-száma is közöl részleteket. Kis bemutatót tartottunk a Magyar Napló könyvesboltjában, korábban pedig Miskolcon, a Szemere-szalonban. Azóta is az Irodalmi Magazint forgatom: Egy-egy 124 oldalas tematikus szám, tele fotókkal, dokumentumokkal, érdekfeszítő fölfedezésekkel. Újra vonzó lesz az irodalom, az irodalomtörténet? (Főszerk.: Jánosi Zoltán.) No, és Pécelhez kapcsolódik Deme László (itt született), 10 évig pedig itt élt Lázár Ervin.
Monokróm festmény a péceli Ráday-kastélyban
Itt hozzászólhat!
